Történetem · Vállalkozói út
Hiába öntözöd a sivatagi homokot – avagy miért nem működnek nálad a jó üzleti tanácsok?
Történetem arról, hogyan lett a legnagyobb tanítóm a sok csalódás – és miért hiszem ma már, hogy minden vállalkozás egyetlen pontból indul: belőled.
A környezetem (legalábbis a szemembe ezt mondták 😀 ) mindig is csodálta, hogyan cáfolok rá a fizikai törvényszerűségekre, és építem a vállalkozásaimat a szabadidőmben.
Épphogy a 12 lettem, amikor minden nyaramat a családi vállalkozásban töltöttem.
Nem volt opció.
De nem is vágytam másra.
Csak arra, hogy én is kivegyem a részem.
Sokszor éreztem: unatkozom a velem egykorúak társaságában. Már gyerekként kerestem a vállalkozó felnőtteket, a komoly, fókuszált embereket, akiknek volt víziójuk, akik bár sok problémába ütköztek, mégis felálltak és mentek tovább. Akik megcsinálták a szerencséjüket.
Azok között éreztem magam a legjobban, akik tenni akartak. Akik tettek, valami többet. Többet, mint az átlag. Mellettük úgy éreztem: helyemen vagyok. 12 évesen a 40-50 éves vállalkozók mellett.
Tetszett a gondolkodásmódjuk, a szabadságuk, hogy kihozzák magukból a maximumot kifogások nélkül, és mellettük úgy éreztem, ezzel a "teherrel" én is képes lennék megbirkózni.
Ha tudnák, mennyit köszönhetek nekik…
Az az ember vagyok, aki önerőből építkezett. Mindig is éreztem, sokkal több van bennem.
Éreztem, hogy amint nagyobb lehetőséget/felelősséget kapok, képes vagyok megbirkózni vele, és kivirágzom.
Így volt ez már 12 éves koromban, amikor beálltam a családi vállalkozásban pénztárosnak.
Anyának nem volt kételye, egy percig sem, hogy ne lennék erre képes. Vakmerőség? Vagy lélekszerződés? Bárhogy is, vágytam arra, hogy nagy dolgokat vigyek véghez. Éreztem, befolyásolom a családunk bevételét és jólétét az év hátralévő időszakára.
A velem egykorúak a nyaralásokról számoltak be, én pedig valahogy ezeket nem hiányoltam, annyira betöltött az, amit a nyári szezon és a munka adott nekem. Pedig visszatekintve, dolgoztunk mint a vadalmák.
Kellett is, hisz mikor akarunk pénzt csinálni, ha nem akkor, amikor ott van az ideje?
A felelősség terhe alatt valahogy mindig összerendeződtem. Bármelyik vállalkozásomra tekintek, egyszerűen nem éreztem, hogy ne lennék rá képes.
Ám azt a felszabadultságot, amit gyerekként éreztem, nehezen leltem a sajátjaimban.
Gyerekként nem gondolkodtam módszerekben, technikákban, csak tettem, ami a dolgom volt, jó érzéssel, örömmel. A vendégek pedig, úgy láttam, szerettek minket és visszajártak.
Az elmúlt több, mint másfél évtizedben szépen rakosgattam egymásra az építőelemeket, minden fizikai törvényszerűségre rácáfolva. Erőn felül tettem bele mindent a vállalkozásaimba…
A házaim falai mégis vissza-visszaomlottak.
Kerestem azt a szabad érzést, amit akkor éreztem. Rengeteg mindent megtettem, de mégis, egy idő után komoly falakba ütköztem, ami elgondolkodtatott az újratervezésen.
Hiába egy jó ötlet, egy piaci rés, hiába a "szerencse", egy vállalkozás sikere ezer tényezőn múlik.
Mi több, a valódi kérdés sosem csak a vállalkozás sikere volt bennem, hanem az én sikerem.
Ez pedig nagyon szubjektívvá teheti az utat és az értelmezést.
Amikor a világ diktálta keret szűknek bizonyul – ennek helyes értelmezése pedig időbe telik és magányossá teszi az utat.
Hiába a sikerre ítélt vállalkozás, ha belül azt érzem, felőröl. Hiába az ígéretes üzleti modell, ha közben nem a megfelelő piacra összpontosítok. Hiába a szenvedély, ha közben nem jó az időzítés. Hiába a szerelem és a tökéletes biznisz, ha közben meghaladom az ötletet és az ötlet már nem tud velem együtt fejlődni. Amikor bekorlátoz, mintsem velem változhatna.
Ez a fajta holisztikus értelmezés és megközelítés szokatlan volt.
Nem értették a problémámat és nem tudták értelmezni azt, amit és ahogy gondolok önmagamról és a vállalkozásaimról.
Ez a külvilággal való ütközés pedig engem is egy más értelmezés felé kezdett vinni.
Elkezdtem hinni abban, amiben ők. Magamban kerestem túlzóan a hibát, miközben most már egyre biztosabb vagyok: nem illettem a sémákba.
Ezt a nem passzolást pedig senki nem tudta értelmezni. Nem állt készen erre a "piac". Nem voltak eszközeik.
Ezért voltam kénytelen több munkát beletenni önmagamba és az utam értelmezésébe. Ez vitt afelé, hogy jóval nagyobb körültekintéssel és empátiával, lelkiismerettel tudok ma mások felé is fordulni.
Ma már az az út, amit bejártam, erőt ad.
Egyre támogatóbb az az értelmezés, amit én igaznak érzek önmagamról. És tudod mit? A nap végén csakis ez számít.
Eleve elrendelés
Ez a befelé figyelés idővel egy másfajta tudatossági állapotot és érzékelést vont maga után. Olyan érzés fogalmazódik meg, mintha ezek a tapasztalások oda vinnének, hogy elsőként kell neked bebizonyítanom: lehetsz az, aki vagy és azzal lehetsz a legteljesebb.
Bárki lehetsz.
Ez nem korlátozni fog, hanem erőt ad és ez hozza el az igazi szabadságot, vele azt az életet, amire méltó vagy. Ez a szabad áramlás sodorja az utadba azokat az irányokat, amiken haladva felépítheted azt a vállalkozást, ami támogat téged.
A sorrend megváltozott.
Nem mi vagyunk a vállalkozásért.
A vállalkozást te működteted.
Csak akkor tud megelégedettséget hozni, ha benne te vagy. Ha közben te: te vagy. Megalkuvás nélkül.
Nem egy esettanulmány. Nem egy tankönyvi példa. Ha úgy érzed, nálad a sablonok nem működnek, akkor ez csak egyet jelent:
eljött a TE időd.
– amikor már a feladat az, hogy előbb meglásd önmagad a vállalkozásod mögött, amögött, ami a módszerek és "szabályrendszerek" mögé bújtatott és a valódi önvalóval megbarátkozva, megerősítve már ebből a vagy állapotból építsd a vállalkozást.
Vége annak a kornak, amikor másokhoz idomulva, magunkat a képletből kiemelve sikert érhetünk el.
Mert az így elért siker torzítani fog. Torzítja azt a világot, amit mi mélyen megálmodtunk magunknak.
Nem ismerünk majd magunkra, mert úgy érezzük: kompromisszumot kötöttünk.
Ha így lenne és kompromisszumot kellene kötnünk, akkor csak egy kérdést tegyünk fel:
Miért nem egyforma minden ember?
Ha te egyedi formában öltöttél testet, egyedi lélekkel és képletekkel születtél a Föld nevű bolygóra, akkor nem adná magát, hogy ez az egyediség hozza el a számodra örömöt hozó vállalkozást? A téged kiteljesítő vállalkozást? Különben miért vagyunk egymástól különbözőek?
Vannak bizonyos mérföldkövek, és kérdések, amikre természetesen választ kell adnod, ha vállalkozol. De hogy mikor – épp – milyen választ adsz, az a te egyedi beléd kódolt üzenet szerinti lesz.
Én ezt az üzenetet kerestem másfél évtizeden át. Módszerekben, technikákban, mások válaszaiban.
Pedig ott volt végig – ott, ahol a legkevésbé kerestem. Abban a 12 éves kislányban, aki beállt a pénztárgép mögé, és nem gondolkodott módszerekben. Csak tette, ami a dolga volt. Jó érzéssel, örömmel. Szabadon.
Ő nem tanulta a vállalkozást. Ő élte.
Ma már tudom: nem előre kellett rohannom az újabb és újabb módszerekért.
Vissza kellett találnom hozzá. Ahhoz, aki módszerek nélkül is a helyén volt.
És ha most a te csalódásaid is falakként tornyosulnak előtted, hadd mondjam el, mit jelentenek valójában. A sok csalódás nem eltérít az utadról. Visszaterel önmagadhoz. Oda, ahonnan nagyon-nagyon rég elkanyarodtál.
Ébredj, vállalkozónő – a vállalkozásod RÁD vár.
Nem arra, akiről azt hiszed, hogy te vagy.
Arra, aki mindezt álmodja.